Vélemények
Leírás
Infantino Montessori torony - kék - 2.490 Ft
JELLEMZŐK: A montessori torony igazi készségfejlesztő fajáték, és azért olyan népszerű, mert többféle képességet is fejleszt. Melyek ezek? A kéz finom mozgásainak fejlesztése már újszülött korban kezdődik. Az 1-2 éves gyermek számára minél több olyan montessori játék javasolt, amely a kéz izmait erősíti. A montessori torony elemeinek megfogása és felhelyezése kitűnő erre a célra. Az egyik legnagyobb kihívás még kezdetben a kisebb-nagyobb elemek helyének megtalálása. Bár már vannak ügyes gyerekek is, akik 7-8 hónapos korukban képesek kirakni a montessori tornyot, helyesen megoldani a feladatot általában az 1 éven felülieknek sikerül. Eközben a soralkotásra való képességük is fejlődik, már észreveszik a mintázatot ebben a montessori játékban. Nemcsak a megfelelő sorrend kialakítása nehéz még egy kisgyerek számára, hanem az is, hogy a rúdra ráfűzze a karikákat. Ezáltal a szem-kéz koordináció fejlődik, akárcsak egy formabedobó játék használata során. Érdemes mindkét játékot beszerezni, az ülő gyermekek már képesek hosszasan elbíbelődni a színes, formákban gazdag fajátékokkal. A montessori torony fából készül, hiszen maga Maria Montessori is a természetes alapanyagokat részesítette előnyben. Bár vannak natúr fa montessori eszközök is, a montessori tornyok színesek, mert ez segíti a gyermekek fejlődését. Ezzel a montessori játékkal a színfelismerés is gyakoroltatható. A karikás változatok mellett kockákból álló vagy mintás építőjáték, kirakó is kapható fajáték webáruházunkban, ezek is alkalmasak a formafelismerés fejlesztésére. Nem is gondolnánk, mennyi mindent fejleszt a montessori torony! A logikai és matematikai készségeket mindenképp meg kell említenünk, hiszen valójában ez az első logikai játéka a kicsinek. A montessori torony építése kezdetben még nehéz feladat, de azáltal fejlődik a gyerkőc feladattudata és kudarctűrése is. Kitartásra neveli a csemetét: újból és újból fel akarja majd építeni a tornyot, ameddig nem sikerül. Végezetül pedig elmondható, hogy a montessori játékok a gyermekek koncentráló képességét is fejlesztik, a játék során összpontosítanak, teljesen elmerülnek a feladat végzésében.
Finommotorika:
Soralkotás, sorritmus:
Szem-kéz koordináció:
Szín- és formafelismerés:
Egyéb fontos készségek:
Paraméterek
Korcsoport | 6 hónapos kortól |
Márka | Infantino |
Szállítási költség | 1290 Ft |
Szállítói Cikkszám | 315212 |